Az életem ezen szakasza lezárult. Sohasem fogom elfelejteni mindazt az élményt, amit átéltem és, amik nagyban hozzájárultak ahhoz a Norbihoz, akivel mostantól beszélni fogtok. Még nagyon sok bejegyzés vár publikálásra (7 darab), ezeket meg fogom írni, amint lesz egy kis időm (vizsgák), de egyelőre a hazautazásommal szeretnék foglalkozni.

Június 1-én, kemény 2,5 óra alvás után, bepakolt bőrönddel, és tiszta szobával keltem. A tükerbe nézve láttam, hogy ilyen szarul még sosem néztem ki, szal kávé+hideg zuhany+kávé kombó ébresztett fel már használható állapotúra. Kapkodnom kellett egy kicsit, mert az előző nap elfelejtettem Taxi telefonszámot kérni. Így nem volt más választásom, mint gyorsan a neten keresni egyet. Azt hittem 1 perc alatt meglesz, de végül 15 perc után végre tudtam rendelni egy taxit reggel 8-ra. Én kint vártam a ház előtt, és közben azon gondolkoztam, hogy mit is fogok itthagyni, és ha hazaérek, akkor mik fognak rám várni. Nagyon nem tudtam beleméllyedni, mert közben megérkezett a fuvarom. 150 koronáért el is vitt az állomásra, ahol nagy nehézségek árárn megvettem a jegyem, mivel az automaták nem működtek, és a boltban sem tudtam megvenni arra a vonatra a jegyem, amelyikre akartam, de végül megtaláltam a különálló jegyirodát. Vártam a vonatra és egyre jobban éreztem, hogy most vége lett valaminek. Eddig nem is nagyon tudtam felfogni, hogy 5 hónap telt el, megannyi barátot szereztem, és annyi minden történt velem, hogy azt örökké fogom mesélni. Majd felszálltam az irgalmatlan nehéz bőröndömmel a vonatra és elindultunk. Nálam ekkor tört el a mécses. Legalább fél óráig sírtam, mert tudtam hogy nincs lehetőségem visszajönni, mindenkivel találkozni, és ki tudja, lehet soha nem is fogok velük találkozni többet. Majd szépen álomba sírtam magam. Nagyon szar így elaludni, de felkelni sem jobb…

Majd megérkeztem Malmöbe, itt már rutinosan mozogtam, és gond nélkül eljutottam a reptérig. A becsekkolásnál azért féltem egy kicsit, mert nem tudtam, hogy mennyi a túlsúly, és mennyit kell fizetni a bőröndért. Nem akartam fizetni, így ki sem vettem a pénztárcámat, de azért lélekben felkészültem, hogy nagyon lefognak húzni. Felszenvedtem a futószalagra a pakkom, majd elindult és a csaj már el is köszönt. Én ilyen gyorsan feltűnés nélkül még nem tűntem el, mivel nem akartam hogy utánam szóljon: “Hét te ott, gyere csak vissza és fizessél nekem még vagy 80 eurót!”

Majd átléptem a beléptető kapun, ittam egy kávét és bevásároltam kulcstartókból. Nagyon szépek voltak, és más úgysem fért volna el a táskámban. Ezután időben beálltam a 6-os kapuhoz, hogy korán fel tudjak szállni a gépre, hiszen egy ideig ez lesz az utolsó repülésen, muszály ablak mellé ülnöm! Majd felhívtam a Petit, hogy mi van velük, hogy sikerült a vizsgájuk, és ekkor megtudtam, hogy Peti el akart búcsúzni, de rájött a cifra és mire visszaért már csak a taxim seggét látta. Mindeközben erősen koncentráltam a teljesítendő célomra: leülni a régóta vágyott helyre! Mission Accomplished, a szárny mögötti első sorban ültem, Soma Mama Gésát megelőzve … de a probléma ezután … probléma? inkább katasztrófa ezután következett be, mivel egy magyar házaspár mellém ült Balázskával, aki éppen már tudott beszélni egy kicsit. Szal én, a “bácsi” akaratom ellenére is játszottam vele, mert a nő és a kölök középre ült, pont mellém. Nekem adta a maciját, azt akarta hogy olvassak fel neki a katalógusból, játszani akart az MP3 lejátszómmal, és nem akarta hogy elaludjak. Legalább 3-szor ébresztett fel. A kölökre nem haragudtam, rá csak mosolyogtam hiszen még kicsi volt, de mikor az anyjára néztem, már lelohadt a mosoly az arcomról és veszedelmes, fenyegető arckifejezést vettem fel, jelezve, hogy nem tetszik a szituáció.

Végül kb fél óra alvás után leszállt a gyönyörűségesen ronda WizzAir gép Budapesten. Megláttam szüleim mosolygó arcát, és vadul integető kezeit, és tudtam: otthon vagyok!

Tibi váltig állította, hogy csak a füstjét fogjuk érezni, megelőzni nem fogjuk tudni, de nem így lett. Abszolút utolsóként ért végül célba, és megkeserítette az életünket a pályán. Lökdösött és sportszerűtlen is volt folyamatosan. Ő szerinte csak versenyzett, de amikor az S kanyarban le akartam körözni, akkor belelökött a gumifalba. Szerencsére nem történt komolyabb baj, mert nem maradtam kint a füvön, de utána már nem ment ugyanolyan jól a gép, és  így elúszott a 2. helyem, mert még a Tomit is lett volna esélyem megelőzni. De már lélekben a második menetre készültem, így hiába robbant fel egy atombomba a fejemben az idegtől, már csak arra koncentráltam, hogy nyernem kell!

Gustav-val és Berkan-nal kiegészülve elkezdtük a második GP-t. Hatalmas harcok voltak a pályán tele kicsúszásokkal, farolásokkal, lökdösésekkel és rengeteg előzéssel. Az első menettel ellentétben végre nem a Tibivel szarakodtam, őt gyorsan megelőztem, és jó nagy ívben, hogy még véletlenül se tudjon meglökni, így egy akadállyal kevesebb volt. De különben nehezen indult a verseny, mert Tomi és Lolo beszorított maguk közé, szal egyből visszacsúsztam az utolsó helyre, mert ha nem fékezek, akkor beszálltunk volna a gumifalba. Így kénytelen voltam Gustav-val meccselni. Őt egész gyorsan megettem, majd szépen átrobogtam a mezőnyön és Berkan-nal meg Lolo-val harcoltam, míg végül 1. helyen be nem értem! Nagyon boldog voltam, de amikor kinyomtatta a csávó az eredménylistát, akkor a 6. helyen rangsorolt a gép, pedig senki nem körözött le. Ráadásul, mint később kiderült Igo is beszállt később, és mivel ő 100X jobb bármelyikünknél nem csoda, hogy ővé voltak a leggyorsabb körök, és így (hibásan) az első helyre rangsorolta a számítógép. Szal beszélgettünk később, és kiderült, hogy mégis én nyertem. Én megmondtam fiúk … :p

Bár tegyük hozzá, hogy mákom volt pár helyen, mert éppen hogy eltudtam kerülni a legnagyobb ütközéseket, köztük azt is, amiben Tibi lezúzta a Peti kocsiját, és neki autót kellett cserélnie, mert eltört a féke, meg amikor Tomi kezét kis híjján összetörte. De igazából a fő célt teljesítettük: tempósan szórakozni! Berkan több körön keresztüli kergetése, és Lolo hatalmas támadásainak kivédései akkora adrenalinbomba volt, amit életemben még nem éreztem!

Mivel Lolo-ék meghívtak minket, így úgy éreztem fairnek ha már annyit költöttek rá, meg szenvedtek a kajával, akkor meghívom őket vacsizni. Összegyűlt ugyanaz a csapat kiegészülve Björn-nel, Julie-val, és ghost-tal.

Természetesen későn kezdtem el a kaját. A Tomiéktől átvett rossz szokásomhoz híven nem időben vettem ki a húst felolvasztani, így a beáztatással is elcsúsztam. Ennek az eredménye az lett, hogy túl sok leve maradt a sajtos tejszínes pulykamellnek, és 1 órát csúsztunk a kajálással. Viszont marha nagy sikerélményem is volt, mert Lolo barátnőjének ízlett, pedig marha válogatós. És amikor elmagyaráztam nekik, hogy ezzel nyertem meg a nyáron a haverokkal tartott “Vacsoracsatánkat”, akkor egyenesen el voltak ájulva. Jó érzés volt, hogy ízlett mindenkinek. Persze Björn cikizését nem úsztam meg, mert ő eléggé tud kritizálni, de csak a késésre tudott mit mondani, minden más szerinte is tök jó volt. Elody csinálta a desszertet, Tiramisut. Telitalálat volt, mert egyrészt marha finom volt, másrészt meg imádom a kávét. Szal jól bekajáltunk, hülyültünk … elvoltunk.

Nehezen indultunk el (szokás szerint), mivel a magyarok vállalták a desszert elkészítését, ami nem csak lassabban készült el, mint azt sejtettük, de ráadásul súlyos logisztikai zavarokat is okozott. Hiszen a máglyarakás nem az a tipikus könnyen szállítható fajta kaja, de szerencsére Peti tud kéz nélkül menni a bicajával, így másfél óra késéssel, de megérkeztünk.

Már nem emlékszem mit ettünk, mert egyrészt régen volt, másrészt francia kaja volt, ergo megjegyezhetetlen volt a neve. De az biztos, hogy Lolo nagyon kitett magáért! A barátnője, aki látogatóba jött hozzá hozott neki spéci, pont ehhez a kajához való irtó drága sajtot, és spéci, az ételhez illő borokat. Nagyon csúnyán bezabáltunk náluk, mert rettentően finom volt! Aztán jött persze a mi máglyarakásunk, amit közös magyar erővel (értsd: Peti és én dolgoztunk, Tibi és Tomi drukkolt) készítettünk el. Nagyon ízlett nekik! Majd jó későn sok hülyülés után végül elindultunk haza.

Irodalomjegyzéket nehéz volt szerezni hozzá, így nagyon jól jött tesóm Budapesti látogatása abban az 1 hétben, míg otthon volt, így sikerült végre megírnom nem csak az irodalomjegyzéket, hanem a szinopszist is, ami marha nehéz volt!

Aztán jött a szakmai gyakszi. Először segítség nélkül próbálkoztunk … illetve anyám, mert otthonról egyszerűbb az intézkedés. Az első két helyen nem volt üresedés, így megkértük az unokatesómat, aki a honvédelmi minisztériumban dolgozik, hogy segítsen egy kicsit, és végül el is intézte nekem a szakmai gyakszimat! Életemben nem voltam ennyire boldog, és meglásd, nem leszek hálátlan! Hatalmas ajándékot fogsz kapni, Kriszti!

Így, hogy most már ez a két nagy megoldandó probléma kikerült a képből, végre az aktuálisan fontos vizsgákra is elkezdhetek tanulni, mert nem kell görcsölnöm ezek miatt! Végre meg van a témám, és a nyáron egy kicsit bele tudok mélyülni, valamint van rabszolga-munkahelyem, mert fizetést azt nem kapok, viszont ötülhetek, hogy ott dolgozhatok!

Loulou és Nizar már régebben is pedzegette, hogy le kéne csekkolni a szomszédságot gokart ügyileg. Akkor még mindenki nagyon lelkes volt, mert 2 héttel ezelőtt több pénzünk volt. De ahogy haladunk egyre a június felé, kezd mindenki leégni, és ez miatt spórolni. Így pont az ötletgazdák hagyták ki ezt a kis joyride-ot. Viszont jött Björn (aki végül rábeszélt, hogy még belefér a költségvetésünkbe ez), Thierry, Igo, Francoise, Quentin, Peti, Tomi, és én. Szal 8-an voltunk, és már nagyon izgult mindenki, én különös képpen, mert még sosem vezettem gokartot. Majd felsorakoztunk a rajtnál, és indultunk is.

Az első pár köröm nagyon jó volt, de nehéz is, mert még szoknom kellett a vezetést. Majd mikor már kezdtem belelendülni, és előzgetni, Quentin egy elémbepörgéses-kilökős-detovábbhajtós mozdulattal beleépített a gumifalba. A motor leállt, és a srác is dög lassan szabadított ki. Ugrott a versenyem, mivel csak ezzel 2 kört kaptam. Nagy nehezen újra nekivághattam, de az autóm már nem volt a régi, így lelassultam, majd egyszer megint bevágtak elém, ekkor egy satufékkel menekültem meg és még tetézve a dolgokat egyszer meg is pördültem. De ez már csak a szórakozásom miatt esett meg, hiszen az tuolsó pár körben inkább csúsztattam az autót. Hatalmas érzés egy ennyire direkt kormányzású kis fűnyírómotoros (de 200 ccm) mérgezett egeret drifteltetni. Így nem is csoda, hogy utolsó lettem, de eldöntöttem, hogy ezentúl mindig fogok menni gokartozni!

Kép csak egy pár készült … érthető okokból!

Képek:

Ő is elment … Szépen lassan mindenki elmegy haza, visszateleportál a régi, megszokott dimenziójába. Először Anna és Alicia ment haza, bár ők számomra nem sok vizet zavartak, hisz csúnyán elfeledkeztek rólunk, pedig mi sok dolgoban segítettünk nekik …

De most az úti-, és lakótársam utazott vissza. Ahogy beígérte, meg is tette: hazament, hisz neki már itt nincs semmi keresnivalója, mivel a svéden túl van, nincs már más tantárgya itt. Jól tette, több ideje marad az otthoni vizsgáira, meg amúgy sem volt számára annyira különleges Svédország, hiszen sok évet élt külföldön.

Szal örülök, hogy hazament, mert neki jobb otthon, ezt többször is megmondta, viszont szomorú vagyok, mert egy alap ember ment el.

Good luck ghost and see you in June!

Ismét egy no comment videó. Angolul tudók előnyben!

Újabb furcsa jelenségekre lettem figyelmes!

Mivel mással kezdhetném, mint az időjárással?! Meghökkenve tapasztaltam, hogy tud 26 fok lenni itt tavasszal is, nem csak otthon! Érdekes módon ilyenkor nem fúj a szél (ami marha nagy szó!), mégis kellemes az idő. Ezt megünneplendő mentünk le strandolni, én akkor még azt mondtam jövőhéten már tuti, hogy mindenki fürdeni fog a tengerben. Ehhez képest visszamentünk legalább egy hónapot az időben, mert ismét esik, fúj, és hideg van! Bár érdekes ez is, mivel ha esik, akkor a hideg ellenére pár óra alatt felszárad az út. Fogalmam sincs hogy lehet ez, talán valami különleges vízlepergető anyagot keverhettek az aszfaltba, vagy csak simán lefújja a szél, de akkor sem tudom felfogni, hogy csinálja, hogy az egyik percben még zuhog, a másikban meg már csont száraz az út, mintha mi se törtét volna. 

A másik dologra akkor jöttem rá, amikor sajnos a rendőrségre kellet menni. Itt volt Laui és Tomine is mi meg 7 felé el akartunk indulni a rendőrségre, amit a lányok nagyon furcsáltak … mi meg azt furcsáltuk, hogy ők furcsálnak minket. De végül kiderült, hogy itt a rendőrség bezár délután 6-kor ill. bizonyos napokon 3-kor! WTF?! :O Mi van ha nekünk sürgősen kéne valamit bejelenteni? Hát erre azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy jelentsük be interneten … :S Hát mondhatom szépen állunk, bár én már azt is furcsálltam, hogy sem boltot, sem benzinkutat nem láttam nyitva 10 után. Ezek szerint a svédek nem ismerik azt a szót, hogy non-stop …

És ha már a karhatalomról van szó, akkor azt is közölnöm kell, hogy itt a börtönök gyakorlatilag luxusszállodák. A raboknak mindenük megvan, amire csak szükségük van. Még videójátékaik is vannak! Hát ezen kiakadtam, és el is határoztuk Tibivel, hogy ha nagyon maradni akarunk, akkor csak ki kell rabolnunk egy üzletet, és hagynunk kell, hogy elfogjanak. Jobb dolgunk lenne ott bent, mint otthon. :p

Másik furcsa dologgal akkor szembesültem, amikor Peti elvitte Ghostot kórházba, mert 2 napig nem érezte jól magát, és utána bementek a Maxiba. Ugyanis kaptak egy szép kis bírságot, mert beálltak a rokkantparkolóba és elfelejtették kitenni az igazolást. Ok, büntessék meg őket, mert ezt így nem lehet. A kérdés viszont nem is az, hogy miért, hanem hogy ki büntette meg őket! Mert én még sosem láttam parkolóőröket bevásárlóközpontban, szal itt biztosan civil ruhások ezek a szemetek …

Még mindig okoz furcsaságokat ez az ország pedig én már azt hittem, hogy nagyjából megismertem, de úgy látszik még a közelében sem vagyok az igazságnak, ily módon nem ígérhetem, hogy ezek voltak az utolsó svéd megfigyeléseim.