Hazugság, hogy minden beszerezhető az internetről!

23 01 2009

12326601141931Sajnos mindenféleképpen meg kell vennünk azt a hülye könyvet, amit Kazuki emleget. :( Próbáltam valahonnan letölteni, de sehol sincs fent. Pedig a svéd könyvet Aslinak valahonnan le kellett töltenie, ezért bíztam benne, hogy meg tudok spórolni uszkve 250 koronát. De hát a sors nem olyan kegyes, hogy könyv nélkül átmenjek, így más lehetőségünk nem lévén utánanéztem honnan lehetne megrendelni. A tanárok állandóan arról dumálnak, hogy a netről megrendelhető, ám a címet valahogy nem akarják elárulni. Egy kisebb nyomozás után megtaláltam a suli könyvesboltját, de az totál svédül van, így onnan megrendelni igen nehézkes. Az Amazon-on csak 5-8 hetes kiszállításra lehet megvenni, Ebay-en pedig nincs. Szal kell keresnünk valami svéd szakit aki segít majd nekünk. :(

Amúgy a tegnapi óra nem volt olyan vészes, Kazuki határozottan érdekesebben beszél, mint Tom. Arra is rájöttem, hogy itt nem érdemes azt mondani, hogy olvastam a könyvet, ha mégsem tettem. Otthon ez gyönyörűen működik, hisz általában a tanárnak nincs ideje belekérdezgetni. Azonban itt mikor mondtam, hogy olvastam a megfelelő fejezetet a japszi tanárnak felcsillant a szeme, és rögtön mondta, hogy számoljak be róla. Mint a régi Allways reklámban rajtam is végig futott a hideg és a meleg. “Nehéz volt a szöveg, ezért nem igazán értettem” mondatommal hárítottam, és többet meg sem szólaltam az órán. Nem mintha amúgy nagy dumás lennék, de most aztán lapítottam, mint kutyaszar a fűben. A tegnapi eseményeknek itt kb vége is szakadt, mivel túl sok érdekes nem történt ezen kívül. Punnyadtunk szokás szerint.

Ma viszont túlélő túrában vettünk részt. Megérkezett az általunk Fridának elnevezett hurrikán. Már a Maxi-túránk is nehézségekbe ütközött, ugyanis úgy fújt a szél, hogy tekerni is alig bírtunk. Végül beszereztünk minden szükséges táplálékot, megint egálban vagyunk pénzügyileg (mivel egyszer én, egyszer ghost fizet). Hazafelé reménykedtünk, hogy hátszelet kapunk, de ismét szembe fújt a szél, így a távolságon kívül újabb akadályba ütköztünk. De azért hazaértünk még a durva szélvihar előtt. Ebben a pillanatban a postaládáinkat tépi szét Frida. Kíváncsi vagyok, hogy holnapra megtaláljuk-e őket. :p

Jó lesz ilyen ítéletidőben átmenni a buliba … Mondjuk mákunk van, mert a 16-os ház egy köpésre van, szal túl sokat nem fogunk kint tölteni. De szar lesz a kis dél-koreaiaiknak, mert ők Fina Laxenből jönnek, ami minimum 3/4 óra innen. Mi el is határoztuk, hogy lovagiasságból felajánljuk nekik, hogy aludjanak itt. :D Remélem belemennek! ;)

Update: Nem jönnek a csajszikák Frida miatt. :( :@


Tevékenységek

Információ

Szólj hozzá